Archive for » augusztus, 2012 «

Közösségi tér a kúriában

Közösségi tér a kúriában

 

Jármy-kúria az elmúlt két évszázadban volt már kisnemesi udvarház, fűszerbolt, olajos padlójú mozi, polgármesteri hivatal, 2012. augusztus 25-től pedig immár integrált közösségi szolgáltató tér.

A falu lakóit szolgálják

A szombaton megrendezett avatási ünnepség óvodások és iskolások műsorával kezdődött, majd Csoma Tiborné polgármester mondott beszédet. Először arról szólt, hogy bár a kúria és az IKSZT térben és időben egymástól eltérő tartalmú fogalmak, mégis egybeköti őket a rendeltetésük. Mind a kettő ugyanis az embert, a falu lakóit szolgálja, valamint mindazokat, akik ellátogatnak az intézménybe.

Az utóbbi évtizedekben leromlott az épület állaga, az önkormányzatnak például 14 ezer téglát kellett beépíttetnie, hogy továbbra is hasznosítani lehessen a műemlékvédelmi épületet. Az álom azonban mindig az volt, hogy olyan lehessen kívül és belül ez az épület, amelyet a múltja miatt megérdemel. Az álom megvalósulásához az a pályázat járult hozzá, amely integrált közösségi szolgáltató tér kialakítására nyújtott támogatási lehetőséget. Az önkormányzat 2010-ben megnyerte a támogatást, s 2011-ben megkezdődhetett az építkezés, amely ebben az évben határidőre befejeződött. A külső és belső felújítás során természetesen a szakemberek ügyeltek arra, hogy eredeti szépségében pompázzon az épület.

Könyvtár, edzőterem

S hogy mit jelent az integrált közösségi szolgáltató tér? – tette fel a kérdést a polgármester asszony, majd meg is válaszolt rá: mindazt magába foglalja, ami a faluban a közösséget szolgálja. Így helyet kap az épületben a családsegítő és gyermekjóléti szolgálat, a falugazdász, a könyvtár, működik majd itt e-Magyarország Pont, ifjúsági klub, edzőterem, lesz lehetőség jogi tanácsadásra is, továbbá előadásokra és különféle közösségi rendezvényekre is alkamas a kúria épülete.

– Értéket mentettünk és értéket teremtettünk – fogalmazott Csoma Tiborné. – A jövő nemzedék fogja megtölteni értékes, emberi tartalommal a közösségi teret, tőlük függ, hogy az új intézmény hogy szolgálja majd a falut. Így találkozik egymással a múlt, a jelen és a jövő. S az, hogy milyen lesz a jövő, azokon is múlik, akik használni fogják ezt a szolgáltató közösségi teret.

Ezt követően a polgármester asszony és Tóth László, a kivitelező Naményi Építők Kft. ügyvezetője a nemzeti színű szalag elvágásával felavatták az épületet, amelyet a történelmi egyházak képviselői megszenteltek.

-M. Magyar László-

 

Forrás: SZON   Szabolcs-Szatmár-Bereg   Közösségi tér a kúriában

Kelet-Magyarország 2012.08.27.

 

Category: Egyéb  Leave a Comment