Archive for » január 22nd, 2013«

Anyanyelvi verseny Napkoron

 

A Napkoron megrendezésre kerülő iskolaszövetségi anyanyelvi versenyen Szlávik Gergő 5. osztályos tanuló I. helyezést ért el.

Szép teljesítményéhez szívből  gratulálunk!

 

Category: Egyéb  Leave a Comment

Himnuszmondó verseny

A magyar kultúra napja Nyírkércsen

Intézményünkben, a Nyárády Mihály Általános Iskola és Óvoda Petőfi Sándor Tagintézményben már évrol évre hagyomány, hogy a magyar kultúra napjának közelében megrendezzük a Himnusz versmondó versenyünket. Azzal a céllal, hogy közelebb hozzuk a tanulókhoz a nemzeti összetartozás és a művészi érték fontosságát nemzeti imádságunk elszavalása közben.

E megmérettetést még községünk egykori téeszelnöke, Köbli György kezdeményezte, melyet idén 2013. január 23-án, az Integrált Közösségi Tér épületében bonyolítottunk le. A versenyzést tizenhárom diák vállalta. Két korcsoportban mérték össze szavalói képességüket. Az egyiket a 4-5-6. osztályosok, a másikat a 7-8. osztályosok alkották.

A zsűri elnöke iskolánk egykori magyartanára, Kovácsné Tóth Klára volt, emellett Csoma Tiborné, Jolika néni, Nyírkércs polgármester asszonya és jómagam, Farkas Tünde magyar – történelem szakos tanár vettünk részt a döntés meghozatalában.

Minden versmondó jutalomkönyvben részesült helyezésétől függetlenül, melyet Csoma Tiborné, Köbli György és Dr. Pántlik Katalin ajánlott fel, ezúton is köszönet érte.

A jó hangulatú versengés végül a következő eredménnyel zárult:

 

4-5-6. osztályosok korcsoportjában:

I. helyezett:   Kovács Máté 6. osztályos tanuló

II. helyezett:  Csonka László 5. osztályos tanuló

III. helyezett: Bódi Gréta 4. osztályos tanuló

 

A 7-8. osztályosok korcsoportjában:

I. helyezett:   Hajdu Zsóka 7. osztályos tanuló

II. helyezett: Kovács Bianka 8. osztályos tanuló

III. helyezett:Bagoly Fanni 8. osztályos tanuló

 

                                                                                       Farkas Tünde

                                                                                          szaktanár

Category: Egyéb  Leave a Comment