I.K.SZ.T.

Informatikai képzés

 


Falunapon készült képek (2012)



Megnyitó (2012 08 25)


Ki tud többet a faluról?

vetélkedő


Filmvetítés (Október 1.)

 


Szép korúak szavaló versenye

2012-ben október 1-7. között került sor az Országos Könyvtári Napok eseményeire. Az idei évben a programsorozat témája az aktív idősödés volt. A hónap első hetében több olyan rendezvényre került sor a könyvtárakban, amelyek felhívták a figyelmet arra, milyen alapvető szerepe van a könyvtáraknak a tartalmas időskorra való felkészülésben.

A Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár ebből az alkalomból hirdette meg idén először az Idősek Világnapja alkalmából a Szép korúak szavalóversenyét a Baktalórántházi Kistérség könyvtári szolgáltató helyei számára. A rendezvényt 2012. október 4. –én a Nyírkércsi Integrált Közösségi Szolgáltató Tér épületében tartottuk meg.

A megmérettetésen 10 bátor szép korú versmondót értékelt a háromfős zsűri, melynek tagjai: Ballai Lászlóné, Fekóné Veres Ildikó, Farkas Tünde.

Minden versenyző egy-egy maga által választott verssel állt a publikum elé. Különösen emlékezetes teljesítményt nyújtott Papp Mihályné, aki saját költeményét mondta el, Törő Lajos, aki Tóth Árpád versét szavalta, és Hilbert Ödönné, aki Petőfi Szeptember végén című versének elmondásával a képzeletbeli dobogó legfelső fokát hódította meg. A zsűri különdíját kapta a 93 éves Oslanszki Józsefné. A verseny minden résztvevője gazdagabb lett egy- egy ajándékkal és emléklappal.

A közönség soraiban helyet foglaló klubtagok és iskolás tanulók valódi művészi élménnyel gazdagodhattak ezen a délután.

Képriportunk a jó hangulatú szavalóverseny emlékezetes pillanatait eleveníti fel.


Tréning Nyírkércsen

 


Hálaadó áhitat

 


Tréning Nyírkércsen (Szept. 3.)

 


Vércukor és vérnyomás mérés (Szept. 12.)

 


Műsor (2012. okt. 23.)

 


You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.