Tisztelt Látogató!
2021. október 1Megtisztelő számomra, hogy üdvözölhetem Önöket Nyírkércs megújult honlapján!
Köszöntöm a településünk iránt érdeklődő, az ide érkező, átutazó vagy ide utazni szándékozó kedves vendégeinket!
Az érdeklődők mellett külön szeretettel köszöntöm településünk lakóit is, akiknek – reményeink szerint – segítséget nyújt majd a honlap. Bízom benne, hogy közösen töltjük majd meg tartalommal, hasznos információkkal, észrevételekkel.
A weblap megújításával az volt a célunk, hogy megkönnyítsük községünk lakóinak mindennapi ügyintézését. Ennek érdekében megtalálhatják majd honlapunkon a hivatali ügyintézéshez szükséges legfontosabb tudnivalókat, nyomtatványokat. Bízom abban, hogy segíteni fogja a könnyebb tájékozódást, ügyeik gyorsabb és egyszerűbb intézését.
A megújult honlapon szeretnénk az itt élőknek, Nyírkércs iránt érdeklődő és a visszatérő látogatóinknak is szélesebb körű, részletesebb tájékoztatást adni községünk életéről. Szándékunk szerint – aki vendégként látogat a honlapra, segítséget kap abban, hogy jobban megismerje az itt élő emberek mindennapjait, a település történetét, gazdasági, kulturális, turisztikai életét, a földrajzi elhelyezkedésének köszönhető kedvező adottságokat, mindazon értékeket, amelyekre büszkék vagyunk.
Az interneten keresztül nem derül ki, hogy községünk lakói kedves, melegszívű és vendégszerető emberek, ezért ajánlom Önöknek, látogassanak el hozzánk, és személyesen is győződjenek meg erről!
Településünk jelene, a múlt hagyományai hozzátartoznak életünkhöz, erősítik bennünk szűkebb közösségünk szeretetét, tiszteletét. Épített környezetünk emlékei, a településünk látnivalói, programjaink és rendezvényeink híven tükrözik értékeink megbecsülését. Nyitott, kezdeményező, pezsgő közösségi, társadalmi élet jellemző ránk. Az itt élők büszkék arra, hogy nálunk még fellelhetők azok a régi alapértékek, melyek az elmúlt századok során biztos alapot jelentettek Nyírkércs fennmaradásához és fejlődéséhez. Napjainkban ezekhez visszatérve merítünk erőt a megújuláshoz, az előttünk álló feladatok megoldásához.
Remélem felkeltettem az Önök érdeklődését településünk iránt! Kívánom, hogy községünkben járva személyesen is tapasztalják meg Nyírkércs vendégszeretetét, bensőséges, családias hangulatát!
Jó böngészést, a honlap használatához sok sikert és örömet kívánok minden kedves érdeklődőnek!
Rostás János